Sokszor érezzük úgy, hogy a munkánkban megrekedtünk egy szinten, és nem tudjuk pontosan, merre tovább. Ilyenkor a legkézenfekvőbb megoldás a visszajelzés kérése lenne, mégis gyakran félünk megkérdezni a felettesünket arról, hogyan látja a teljesítményünket. Pedig a szakmai fejlődés alapköve a nyílt és őszinte kommunikáció. Ha nem tudjuk, miben kellene javulnunk, nehezen fogunk eljutni a vágyott pozícióig.
Miért érezzük nehéznek a visszajelzés kérését?
Sokan a kritikától való félelem miatt halogatják a beszélgetést a vezetőjükkel. Tartunk tőle, hogy a negatív észrevételek aláássák az önbizalmunkat vagy a munkahelyi pozíciónkat. Ez a bizonytalanság azonban gátat szab a szakmai előrelépésnek. A csend ugyanis nem feltétlenül jelent elégedettséget a felettes részéről.
A vállalati kultúra is nagyban befolyásolja, mennyire érezzük természetesnek a véleménykérést a hétköznapok során. Ha egy munkahelyen csak az éves értékeléskor beszélnek a teljesítményről, a köztes időszak üresnek tűnhet. Ilyenkor nekünk kell kezdeményeznünk, hogy tisztábban lássuk a helyzetünket a csapatban. A proaktivitás ezen a téren a szakmai érettség és a tudatosság jele. A vezetők többsége értékeli, ha egy alkalmazottat valóban érdekli a saját munkájának minősége. Nem szabad megvárni, amíg a kisebb problémák komolyabb hibákká halmozódnak fel.
Gyakran az imposztor szindróma is közbeszól, elhitetve velünk, hogy valójában nem is vagyunk elég jók a feladatunkhoz. Emiatt inkább láthatatlanok maradnánk a radar alatt, elkerülve mindenféle értékelést. Pedig a tudatos karrierépítéshez elengedhetetlen a külső, szakmai tükör.
A megfelelő időzítés kiválasztása a beszélgetéshez
Ne a folyosón vagy két megbeszélés között, kutyafuttában próbáljunk érdemi válaszokat kapni a munkánkról. Egy ilyen fontos témához nyugodt körülményekre és legalább húsz-harminc percnyi figyelemre van szükség. Érdemes előre jelezni a szándékunkat, és egy külön időpontot kérni a közös naptárban. Így a főnökünk is fel tud készülni a gondolataival, és nem érjük őt váratlanul a kérdéseinkkel. A dedikált találkozó a legmegfelelőbb keret a mélyebb beszélgetéshez.
Kerüljük azokat az időszakokat, amikor a csapatunk vagy a vezetőnk éppen egy nagy projekt hajrájában van. A stresszes napokon kapott válaszok ritkán lesznek alaposak vagy hosszú távon építő jellegűek. Várjuk meg a lezárást követő nyugodtabb napokat, amikor mindenkinek van mentális kapacitása a reflexióra. Egy sikeres projekt utáni pillanat különösen jó alkalom lehet a jövőbeli irányok kijelölésére. Fontos, hogy mi is kipihentek és nyitottak legyünk a párbeszédre a találkozó során. Ne feledjük, a végső cél a közös siker és a napi hatékonyság növelése. Az időzítés néha többet nyom a latban, mint maga a kérdésfeltevés konkrét módja.
Hogyan fogalmazzuk meg pontosan a kérdéseinket?
A túl általános kérdésekre általában csak semmitmondó vagy felületes válaszokat kapunk a felettesünktől. Törekedjünk a konkrétságra, hogy a vezetőnk is specifikus pontokat tudjon kiemelni a teljesítményünkből. Kérdezzünk rá egy-egy konkrét feladatra, amit a közelmúltban végeztünk el.
Például megkérdezhetjük, mi volt az a pont a legutóbbi prezentációnkban, ami a leginkább meggyőző volt számára. Vagy éppen fordítva, mi az az egy dolog, amit legközelebb másképp csinálna a helyünkben. Az ilyen típusú kérdések segítik a beszélgetőpartnerünket abban, hogy valódi tanácsot adjon. Nem üres dicséretet akarunk hallani, hanem kézzelfogható iránymutatást a munkánkhoz. A célunk az, hogy tanuljunk az esetleges hibákból is.
Érdemes a kompetenciáinkra is rákérdezni a jövőbeli karriercéljaink fényében. Ha például csoportvezetői pozícióra vágyunk, tudnunk kell, milyen képességeinket kell még erősítenünk. A visszajelzés így egyfajta útitervvé válik a hosszú távú szakmai fejlődésünkhöz. A vezetőnk látni fogja rajtunk a tudatosságot és a valódi tenni akarást.
Használjunk nyitott kérdéseket, amelyekre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni a partnerünknek. A szakmai prioritásokról való érdeklődés sokkal jobb, mint az időbeosztásunk egyszerű firtatása. Hagyjunk teret a másiknak a kifejtésre, és soha ne vágjunk a szavába védekezésképpen. Hallgassuk meg az érveit akkor is, ha elsőre nem értünk velük teljesen egyet. A kérdezéstechnika elsajátítása egy külön szakmai készség, ami más területeken is hasznunkra válik majd. Ne féljünk a csendtől a válasz előtt, adjunk időt a gondolkodásra. A jól feltett kérdés már fél siker a válasz minőségét tekintve.
A konstruktív kritika feldolgozása érzelmek nélkül
Amikor negatív észrevételt hallunk a munkánkról, az első reakciónk gyakran a védekezés vagy a magyarázkodás. Fontos azonban megérteni, hogy a kritika nem a személyünknek, hanem az adott teljesítménynek szól. Próbáljunk meg külső szemlélőként tekinteni a hallottakra ahelyett, hogy személyes támadásnak vennénk a szavakat. A profizmus egyik jele, ha képesek vagyunk méltósággal fogadni az építő jellegű észrevételeket. Ne kezdjünk el azonnal kifogásokat keresni, miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Inkább jegyzeteljünk a beszélgetés alatt, és próbáljuk megérteni a vezetőnk nézőpontját.
Ha valami nem teljesen világos, kérjünk konkrét példákat a kritika alátámasztására. Egy pontatlanságról szóló megjegyzés sokkal hasznosabb, ha tudjuk, melyik riportban csúszott el egy számadat. A konkrét példák segítenek elkerülni a későbbi félreértéseket és a felesleges sértődést. A visszajelzés akkor jó, ha a végén mindkét fél ugyanarról beszél.
Adjunk magunknak időt a hallottak alapos megemésztésére a beszélgetés után is. Nem kell mindenre ott helyben reagálni, néha jobb egy-két napot várni a válaszokkal. Gondoljuk át, mi az, amiben valóban egyetértünk, és mi az, ami más megvilágításba helyezi a munkánkat. A fejlődéshez szükség van arra, hogy néha kilépjünk a megszokott komfortzónánkból. A kritika valójában egy lehetőség, hogy jobb és keresettebb szakemberré váljunk.
Hogyan építsük be a kapott tanácsokat a mindennapi munkánkba?
A visszajelzés csak akkor ér valamit, ha tettek követik a lezajlott beszélgetést. Készítsünk egy rövid akciótervet arról, milyen lépéseket fogunk tenni a fejlődés érdekében. Határozzunk meg határidőket és jól mérhető célokat magunk elé.
Osszuk meg ezt a tervet a vezetőnkkel is, hogy lássa az elkötelezettségünket a változás iránt. Kérjük meg, hogy egy bizonyos idő eltelte után térjünk vissza a témára a következő találkozón. Ez a fajta következetesség bizalmat épít a munkáltató és a munkavállaló között. A változás folyamata lassú lehet, de a rendszeres apró lépések végül nagy eredményhez vezetnek.
A rendszeres visszacsatolás kultúrájának megteremtése
Ne legyen a visszajelzés kérése egy egyszeri, rendkívüli esemény a szakmai életünkben. Törekedjünk arra, hogy ez a folyamat a napi rutinunk részévé váljon a munkahelyen. Ha rendszeresen kérdezünk, a válaszok is természetesebbé és kevésbé feszültté válnak idővel. Ezzel nemcsak magunkon segítünk, hanem a kollégáinknak is pozitív példát mutatunk. A nyílt kommunikáció javítja a csapaton belüli hangulatot és a közös teljesítményt.
Adjunk mi is visszajelzést a felettesünknek arról, mi segíti legjobban a munkánkat. A kétirányú párbeszéd az alapja a valódi szakmai partneri viszonynak. Ne féljünk elmondani, ha egy bizonyos típusú támogatásra van szükségünk a céljaink eléréséhez.
Hosszú távon ez a hozzáállás segít elkerülni a kiégést és a szakmai fásultságot. Mindig tudni fogjuk, hol tartunk éppen, és mi a következő lépcsőfok a karrierünkben. A visszajelzés nem teher, hanem a leggyorsabb út a sikerhez. Merjünk kérdezni, mert a válaszokban rejlik a jövőbeli önmagunk kulcsa.
A karrierünk során a visszajelzés kérése az egyik legfontosabb készség, amit elsajátíthatunk. Nemcsak a technikai tudásunkat csiszolhatjuk vele, hanem az emberi kapcsolatainkat is mélyíthetjük a munkahelyünkön. Aki nem fél tükörbe nézni, az mindig egy lépéssel a többiek előtt fog járni a folyamatos fejlődés útján.
